2014. december 14., vasárnap

Elveszett illúziók

Beköszöntő féle...
Többször töprengtem azon, van e egy helynek szelleme és ha van, jelenlétét megérezheti e a halandó? Nos, a rossz hangzatú Markó utca legpuccosabb palotájába lépve az embernek nyomasztó érzése támad, de abban reménykedik, ezt nem a "szellem" okozza, mert az nem "olyan".
Ám ha beszólítják, hamarost' rájön, csalfa volt a remény...
Persze az ilyesfajta élményeken a klienssé degradálódott ember már akkor átesik, amikor rossz sorsa az első stációra, a járásbíróságra sodorja. Ha ott csalódik feljebb cipeli reményeit a törvényszékre, vagy az ítélő táblára. Ha e helyeken sem történik csoda belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba - a remény hal meg utoljára - befordul a Markó utcába... 

Én is befordulok majd, de mivel a stációkat kötelező végigjárni, épületes történeteim alulról kezdődnek, az egyirányú debreceni utcáktól a budapesti zsákutcáig.
Írásaim mindig így kezdődnek majd: "Nyilvános tárgyalás X. Y. ügyében". Csak olyan ügyeket szándékozom ugyanis színre vinni, amelyeket a bíróságok nyilvános tárgyaláson "intéztek el", ahol a közönség megtudhatta az ügy számát, a bíró, az ügyész, az ügyvéd és a felek nevét. Hallgathatta a tárgyalást, szemrevételezhette a szereplők viselkedését és megfogalmazhatta véleményét a hallottakról - látottakról. Nos én, a gyakori szereplő, most a hallgató, ill. néző szerepkörében mondok ki olyasmiket, amikről jó ötven évig hallgattam.
Miért is?

Hosszú ennek a sorja, de próbálom rövidre fogni. A fő baj az, hogy nem pályatévesz- tett, hanem kényszerpályán döcögő személyiség vagyok. Ez (de)formálta személyiségemet ilyenné. Személyiségem szűrőjén keresztül érzékelem és tükrözöm a való világ eseményeit.
Pályámat Budapesten a Báthory utcában kezdtem, 1954-ben, 
huszonnégy évesen, egy nagyvállalat jogtanácsosaként . Álompálya volt ez akkor. Ügyvéddel nem volt dolgom. A múlt csökevényeinek, a jog páriáinak véltem őket, nem alaptalanul.
Aztán jött ötvenhat és én holmi forradalmi illúziók hevületében szembekerültem azokkal, akik addig a tenyerükön hordoztak. Kalandos körülmények között választottak meg a vállalati munkástanács titkárává. Én meg "forradalmasítottam" a céget... Nem kellett volna, mert jöttek a tankok, meg a kormánybiztosok (...) és én válaszút elé kerültem. Megmenthettem volna az irhámat (egzisztenciámat) ha a vállalati nyilvánosság előtt szembeköpöm magam. Ám azt találtam mondani a kormánybiztosnak, hogy '56 megítélésében nem én tévedek, hanem ő... Nagy szemeket meresztett és én repültem, igaz - szabadon... Volt egy kis (önkényesen elfoglalt) lakásom, amelyből a kádári megtorlás nem tett az utcára, de semmi egyéb. Azaz mégis. Kereseti lehetőségem akadt.  Éjszakai vagonkirakás a Józsefvárosi pályaudvaron. Egy vagon Kola-val (ólom nehéz műtrágya alapanyag) debütáltam, de nem volt különösebb sikerélményem.
Aztán felcsillant a remény. Apámat a Debreceni Ügyvédi Kamara kormánybiztosává (...) nevezték ki és neki sikerült flekkes fiacskájából ügyvédbojtárt csinálni az árnyas, földes utcában fekvő ügyvédi munkaközösségben. 
Feleségem kisfiammal Pesten maradt és én kéthetente repülgettem kis családomhoz.
Szárnyaimat apám szárnyai alatt kezdtem bontogatni, aki - szangvinikus természete met ismerve - bőségesen ellátott útravalóval.
Gyakran emlegette a legendás "Fényes pótlékot" amelyet Dr. Fényes Jenő ügyvéd ügyfelei kaptak, ügyvédjük miatt...
A másik állandó téma a bíróság előtti tartás, ill. a beszédek, írások stílusa volt. Tartás alatt azt értette, hogy az ügyvédnek ne nagyon legyen tartása, mert a bírák azt nem szeretik. Ami a stílust illeti többször ismételte... "Fiam, hiába írsz egy többoldalas szép beadványt. Ha abban akár egyetlen jelző van, ami a bírót irritálja, egész fáradozásod kárba veszett!" Nem hittem neki. Azt sem értem fel ésszel, hogy a jogi periratokban az ironikus, szatirikus, pláne szarkasztikus kifejezések bumerángként hatnak, mert a bírák hiúk és nincs humoruk, pláne ha találva érzik magukat. Mindhiába! A teljes szenvtelenséget nem sikerült elsajátítanom. [Emlékszem egyszer egy kudarc kapcsán egy sületlen tréfával próbálkoztam, mire a bíró kioktatott ... "Ügyvéd úr, mi értjük a tréfát, de nem szeretjük." Róla is szót ejtek majd...]
A tömeges visszahatások akkor kezdtek jelentkezni mikor az ügyvédi pálya "túlnépe sítése" miatt a büntető praxis, amiben úgyszólván otthon voltam, már nem termelte meg a betevőt és kénytelen voltam a polgári peres praxisra fanyalodni, amiben úgyszólván béna kacsa voltam. Tehetetlen áldozata minden bírónak, aki meg akarta mutatni a volt "nagy" védőnek és ex főügyésznek, hol lakik az isten.
A bírságolásokkal kezdődött. Emlékszem, egy kis törvényszéki menyétke (vissza térek becses személyére), azzal kezdte, hogy egyből "bírság terhével" kötelezett erre meg amarra. Ezt megkifogásoltam. A folyatás az lett, hogy egy másik ügyben úgy elmeszelte a polgári polgármestert, hogy arról koldult. A bírságolás elkerülésének fortélyait hamar kiismertem, ám tehetetlen voltam amikor ügyfeleimen verték el a port miattam. Ekkor jutott eszembe a "Fényes pótlék"... 
Túlzás lenne persze azt állítani, hogy minden pervesztés mögött bírói elfogultság állna. A kisemberek iránti rosszindulatú közönyt ugyanis nem csupán személyes elfogultság motiválja, hanem a bírói szerepfelfogás gyökeres átalakítása is.

Ebből az ítélkezési rendszerből lassan kihullik minden paternalizmus, amire (még lebecsülő formában is) vágyna a kliens, mert szüksége lenne rá.

Csaknem nullára értékelődött a jogi képviselők presztízse is. Régen biztos lehettem abban, hogy egy beadvány tizenegy pontjára (az autóbusz kalauzból lett "akadémiás" bíró is) ugyancsak tizenegy pontban fog válaszolni. Ma egy ítélet indokolásából többnyire az sem derül ki, hogy a vádlottnak volt e védője és ha volt, mit mondott. A jogi képviselet álláspontja lényegében megszűnt vitaalap lenni.

Emiatt neveztem a bírákat a "leggonoszabb kasztnak" a svájci frankhitelekkel kapcsolatos minősíthetetlen magatartásuk miatt.


Ez a helyzet a legnagyobb mértékben alkalmas az ügyvédben frusztrációs folyama tokat keletkeztetni. Különösen azért, mert a bíró lefitymáló magatartása az ügyfél bizalmát is aláássa. Egyik ügyfelem, akinek históriájával kezdődik a jelen kurzus, többször felemlegette, a bírónő távollétemben sajnálkozott afölött, hogy "magának nincs ügyvédje..." Ugyanez a fél, amikor kegyetlenül és véglegesen elmeszelték, azzal a kérdéssel állított be: "ügyvéd úr, ki fizeti magát?" Nos ezzel a kérdéssel telt be nálam a mérték.

Elöljáróban még valamit. A Blog frontképe voltaképp megtévesztő. Egy gonosz arcú férfit ábrázol, nekem viszont piros-pozsgás, molett, sőt tenyeres talpas
"hölgyekkel" van elszámolni valóm. Furcsa közös ismérv, hogy csaknem mindannyian bírófelesé gek, így nem csupán személyes, hanem "családi" retorziókkal is számot kell vetnem, nem is beszélve a "kari szolidaritással", amely az "omerta" parancs teljesítését kikényszerítette nálam is - eddig.

Aki honlapomat és másik blogomat ismeri tudhatja. hogy hajlamos vagyok odasózni, ha valami felháborít. Nos felháborodok pl. Putyin elnök Ukrajna-politikája miatt, de koránt sem annyira, mint saját keserveim miatt, amit évtizedek óta nyelek...

Az első írás "A Bardi ügy" a jövő hét végén fog megjelenni.

E blog írásait megosztom Facebook oldalaimon is.

Sz. Gy.